Az uniós források teljes visszaszerzése miatt a magyar kormány több egyezményt is kötött az Európai Bizottsággal. Ennek az egyezségnek volt része a társadalmi egyeztetés rendszerének megváltoztatása is, a gyakorlati fejlesztés azonban alulmúlta a várakozásokat, írja a Telex.
Ahhoz, hogy Magyarország jogállamisága kikerüljön a vitatott kategóriából, az unió szerint szükség van a jogszabályokat változtató tervezetek publikum elé tárására. A magyar kormány bele is egyezett abba, hogy ezeket a változásokat nyilvánosan viszik véghez ezután, a társadalomnak lehetősége lesz beleszólni a tervezetek alakulásába. Bár elméletben jól működő rendszernek tűnik, és a jelentések is ezt támasztják alá, a gyakorlatban egyelőre korlátozott a rendszer, hiszen a véleményezés csak online elérhető, e-mailen keresztül, a kormány oldalának egyik nem túl szembetűnő szegmensén.
A bejelentő e-mailek hatékonysága is igencsak vitatott, az átláthatóság pedig közel sem tényszerű: több mint száz társadalmi egyeztetés összefoglalójában olvasható, hogy a tervezetre nem érkezett érdemi észrevétel, nem érkezett rá vélemény, vagy azzal zárják az összefoglalót, hogy adott javaslat az országgyűlés hatásköre alá tartozik, így a véleményezők észrevételei nem perdöntők.
Molnár Adrienn










