Több bejelentés is érkezett a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) civilszervezethez az elmúlt hónapokban – a jelentések arról abba nyújtottak betekintést, hogy egyre gyakoribb a lekötözés azokban a kórházakban is, ahol nem pszichiátriai betegeket kezelnek. A szervezet az ombudsmanhoz fordult, írja a Telex.
A lekötözéshez tartozó jogszabályok pontosítását már öt évvel ezelőtt kérte a parlamenttől az akkori ombudsman, azóta semmi változás nem történt, ezért a szervezet újra kérte a témához való visszatérést.
A lekötözés azért vált megszokott gyakorlattá, mert nincs elég szakember a kórházakban: az ápolók túlterheltek és egyszerűen nem tudnak odafigyelni a betegekre. Az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöke azt mondta, a lekötözési gyakorlat kiváltható lenne elegendő ápolóval. Az akkori ombudsman arra kérte az emberi erőforrások miniszterét, hogy tegyen lépéseket a jogszabályok tisztázásáért.
Az ápolóhiány kialakulásához sokat tett a járványhelyzet, a nagy bérszakadékok az egészségügyi dolgozók között és a szakma elöregedése sem segíti a szituációt. A hvg.hu összesítése szerint 2022 nyarán a 25 évnél fiatalabb ápolók országosan nem haladták meg a 2.5 ezret, 4000-nél többen pedig 59-64 év közöttiek voltak, akikből sokan nyugdíj mellett dolgoztak.