Nem elérhetők a menekülteket érintő információk Magyarországon. Ahhoz, hogy megfelelő segítséget tudjanak nyújtani a szervezetek a menekülteknek, szükségük lenne arra, hogy belátást nyerjenek, pontosan hányan vannak az országban, hol, és milyen problémákkal küzdenek a mindennapokban. Az erről szóló tájékoztatást azonban sok esetben megtagadják az érintett intézmények, írja a Telex.
A Motiváció Műhely szervezett beszélgetést a témában, ahol sok releváns problémára fény derült. A menekült gyerekek iskolai beilleszkedése a nyelvkülönbségek, és kulturális különbségek miatt is akadályozott esetenként. Bár vannak pozitív töltetű történetek a beszámolók alapján, sokszor előfordul, hogy kisebb gyerekekkel kell tanulniuk az idősebbeknek a már említett akadályok miatt. Azok a menkeültek, akik csak ukránul beszélnek, online oktatásban vesznek részt. A menekült romák helyzete halmozottan terhelt, ők az önkéntesek beszámolói alapján szegény körülmények közül jöttek el, és sokszor Magyarországon is olyan helyeken élnek, ami eredetileg rövidtávon hivatott biztosítani a lakhatást, a körülmények nem megfelelők.
Harsányi Eszter, a fonyódi menekülttábor vezetője tavaly nyáron igyekezett segítséget kérni az UNICEF-től ezügyben: megkereste a budapesti óvodákat és iskolákat, hogy megtudja, pontosan hány menekült gyermek került be a rendszerbe. Az óvodásokat érintő információk elérhetővé váltak, az iskolásokról viszont “nem adhattak” ki semmit, így az UNICEF se tudott segíteni.