CURS: Ki nyerné a választásokat?

A romániaiak többsége úgy véli, hogy inkább a rossz irányba haladnak a dolgok az országban – derül ki a CURS közvélemény-kutató intézet vasárnap közzétett felméréséből. A válaszadók 69 százaléka szerint Romániában a dolgok inkább rossz irányba, míg 22 százaléka szerint inkább jó irányba haladnak. Kilenc százalékuk nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre.

Románia schengeni csatlakozását illetően a válaszadók 27 százaléka volt azon a véleményen, hogy idén ez biztos nem valósul meg, 33 százalék szerint inkább nem, mint igen, 19 százalék szerint inkább igen, mint nem. Nyolc százalék mondta azt, hogy biztosan megvalósul, 13 százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni.

A csatlakozás kudarcáért a megkérdezettek 41 százaléka szerint Ausztria tehető felelőssé, 21 százalék szerint a román kormány, 12 százalék szerint az EU Tanácsa, hét százalék szerint a politikai pártok, 14 százalék szerint mások. Öt százalék nem tudott vagy nem akart válaszolni.

A megkérdezettek többsége (59 százalék) inkább azzal az állítással ért egyet, hogy ‘a nemzetállamoknak nagyobb döntésjogot kellene biztosítani’, míg 26 százalék inkább azzal az állítással, hogy ‘az Európai Uniónak nagyobb hatalomra van szüksége’, míg 4 százalék szerint semmin nem kell változtatni. Erre a kérdésre a megkérdezettek 11 százaléka nem válaszolt.

Ki nyerné a választásokat?

A közvélemény-kutatás rámutat arra is, hogy ha jövő vasárnap tartanák a parlamenti választásokat, a megkérdezettek 31 százaléka a Szociáldemokrata Pártra (PSD), 19 százalék a Nemzeti Liberális Pártra (PNL), 18 százaléka a Románok Egyesüléséért Szövetségre (AUR), 11 százalék a Mentsétek meg Romániát Szövetségre (USR), 5 százalék az SOS Románia alakulatra, 4 százalék a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ), 4 százalék a Szociálliberális Humanista Pártra (PU-SL), 4 százalék a Népi Mozgalom Pártra (PMP), 2 százalék a Pro Románia alakulatra, 2 százalék más pártra adna voksát. (Agerpres)

Facebook

Comentarii