Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) bebizonyította, hogy gyorsan tud több mint 300 ezer katonát mozgósítani tagállamaiból az európai orosz fenyegetés kezelésére – közölte csütörtökön a szövetség egyik magas rangú tisztviselője, akit idéz az AFP.
Ukrajna 2022. februári orosz invázióját követően a NATO-államok megállapodtak abban, hogy jelentősen növelik mobilizációs képességeiket, hogy szükség esetén kevesebb mint 30 napon belül reagálhassanak.
„Körülbelül 300 000 katona áll rendelkezésre a gyors mozgósításra, és a szövetségesek válaszlépései messze meghaladják ezt a küszöböt” – magyarázta a névtelenséget kérő NATO-tiszt, hozzátéve, hogy az erőfeszítés a NATO tavalyi vilniusi csúcstalálkozóján kidolgozott stratégiák részét képezte.
A megfogalmazott védelmi tervek között szerepel az egyes tagállamok felelősségének részletezése orosz invázió esetén, ami jelentős elmozdulást jelez a szövetség védekező szemléletében a hidegháború vége óta.
Jelenleg az egyes tagállamok katonai parancsnokságai ellenőrzik, hogy képesek-e végrehajtani ezeket a terveket, többek között a légvédelem és a nagy hatótávolságú rakéták területén, a halmozott késések ellenére.










