Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kedden elmarasztalta Magyarországot, amiért továbbra is alkalmazza a migránsok kollektív kitoloncolásának gyakorlatát, noha a strasbourgi bíróság és az Európai Unió Bírósága (EUB) korábban már jogsértőnek minősítették ezt az eljárást – számolt be az AFP hírügynökség az Agerpres közvetítésével.
A pert három fiatal menedékkérő – két afgán és egy szír állampolgár – indította, akiket 2021-ben és 2022-ben toloncoltak ki Magyarországról a szerb határ irányába, mindenfajta egyéni eljárás nélkül.
Súlyosan megsérült fiatalkorút is visszaküldtek
Az ügy legsúlyosabb eleme egy 16 éves afgán fiú esete, aki illegálisan lépett be az országba, majd súlyos közúti balesetet szenvedett. A fiatal két hónapot töltött kórházban, ahol eltávolították a lépét és az egyik veséjét. Egy másik menedékkérő hat napig kómában feküdt.
Az EJEB szerint alig néhány órával a kórházi elbocsátás után a magyar hatóságok a szerb határhoz kísérték őket. A fiatalkorút mezítláb, személyes tárgyai nélkül vitték a határkerítéshez, ahol tíz másik arab anyanyelvű férfival együtt arra utasították, hogy hagyja el az országot – annak ellenére, hogy elmondása szerint menedékkérelmet kívánt benyújtani.
A másik két panaszos szintén hasonló módon lett gyalogosan visszatoloncolva Szerbiába.
EJEB: súlyos jogsértés, uniós jogba ütköző gyakorlat
Az EJEB hangsúlyozta: a magyar hatóságok által alkalmazott automatikus kitoloncolási mechanizmus súlyosan sérti az Emberi Jogok Európai Egyezményét, és már több ügyben jogsértőnek ítélték. Az Európai Unió Bírósága (EUB) is kimondta, hogy ez az eljárás ellentétes az uniós joggal.
„A magyar állam mindezek ellenére fenntartotta és tovább alkalmazta ezt a mechanizmust, így történt ez az itt szereplő panaszosok esetében is” – áll az ítéletben.
Felszólítás sürgős intézkedésekre
A strasbourgi testület haladéktalan és megfelelő intézkedéseket sürget a magyar hatóságok részéről annak érdekében, hogy megelőzzék a jövőbeni kollektív kiutasításokat, és valódi, hatékony hozzáférést biztosítsanak a nemzetközi védelemhez azok számára, akik ezt kérvényezik.
Kártérítés a panaszosoknak
Az ítélet értelmében Magyarország köteles összesen 23.000 euró nemvagyoni kártérítést és 8.000 euró perköltséget fizetni a három menedékkérőnek, akik jelenleg Ausztriában, Szerbiában és Németországban élnek.
Az ítélet ismét élesen bírálja Magyarország hozzáállását a menekültjoghoz, valamint az emberi jogok nemzetközi védelméhez való viszonyát, különösen annak fényében, hogy a magyar kormány rendszeresen figyelmen kívül hagyja az európai bíróságok határozatait.










