A szlovák rendőrség pénteken házkutatást tartott a Robert Fico miniszterelnök lelövésével vádolt férfinál, aki továbbra is súlyos állapotban van kórházban. A nemzetközi hírügynökségek által idézett helyi média szerint a nyomozók a feltételezett támadót golyóálló mellényben és bukósisakban kísérték a központi Léva városában lévő lakásába, ahol feleségével él.
A források szerint a rendőrök több órát töltöttek a lakásban, lefoglalták a számítógépet és különféle dokumentumokat. Bár a hatóságok hivatalosan nem kommentálták a nyomozást, és nem hozták nyilvánosságra a gyanúsított nevét, a média a 71 éves nyugdíjas Juraj Cintulaként azonosította. Csütörtökön gyilkossági kísérlet miatt emeltek vádat ellene, amelyet politikai indíttatásúnak tartottak.
Az 59 éves Robert Ficót szerdán lőtték le, amint köszöntötte a tömeget a kormányülés végén a Lévától 80 kilométerre fekvő Handlova városában. A kormányfőt a besztercebányai kórházba szállították, ahol ötórás műtéten esett át.
Peter Pellegrini, Szlovákia megválasztott elnöke azt mondta, Fico állapota továbbra is súlyos, és megjegyezte, hogy beszélni tud, de csak néhány mondatig. „Nagyon-nagyon fáradt. A helyzet még mindig nagyon kritikus, és nehéz napok várnak rá” – mondta Pellegrini rövid kórházi látogatása után, hangsúlyozva a köztük lévő szoros politikai kapcsolatot.
A miniszterelnök elleni támadás sokkolta a nemzetet, és fokozta a félelmet az esetleges további erőszaktól a mélyen politikailag polarizált Szlovákiában, néhány héttel az európai parlamenti választások előtt.










