A kormány csütörtökön elfogadott határozata értelmében október elsejétől 10 százalékkal emelkedik az országos bruttó minimálbér összege, 3000 lejről 3300 lejre. Ezzel együtt a teljes munkaidőre számított minimális órabér is emelkedik szeptemberi 18,145 lejről 19,96 lejre. Az intézkedés összesen 1.867.588 alkalmazottat érint az országban.
Az országos bruttó minimálbér nettó összege is emelkedik, 1898 lejről 2079 lejre, azonban fontos megjegyezni, hogy ez a változás nem vonatkozik az építőiparban, mezőgazdaságban és élelmiszeriparban dolgozó munkavállalókra, akik továbbra is az eddigi, külön törvényben meghatározott minimálbért kapják.
A munkaügyi minisztérium indoklása szerint a minimálbér-emelés célja a szegénység és a társadalmi kirekesztés kockázatának kitett munkavállalók számának csökkentése, a foglalkoztatás ösztönzése és a vásárlóerő növelése. Ezen kívül, egy tavalyi sürgősségi rendelet előírásai szerint az idei év végéig a minimálbér összegéből 200 lej adómentes lesz.
Azonban, pénteken a Concordia munkáltatói szövetség ügyvezető igazgatója, Radu Burnete egy közleményben kifogásolta, hogy a kormány az eddigi gyakorlattól eltérően most nem egyeztetett a szakszervezetekkel és a munkáltatókkal a minimálbér növeléséről már hónapokkal az intézkedés hatályba lépése előtt, és nem hagyott időt a vállalatoknak felkészülni az átállásra. Ráadásul a minimálbér emelése nem az év elejétől, hanem a tizedik hónaptól lépett hatályba, ami felborítja a munkáltatók idei költségvetését.










