Dolgoznak Magyarország és az Egyesült Államok együttműködésén

            Magyarországon tölt néhány napot Samantha Power, az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségének (USAID) ügyvivője. A USAID ügyvivő látogatásának célja, hogy helyreállítsa az együttműködést a magyar nép és az Egyesült Államok között. A partnerség helyreállításában nem csak Magyarország vesz részt, Samantha Power több közép-európai országba is ellátogat ugyanebből a célból, közvetíti a Telex.

Samantha Power szervezetekkel, LMBT+ tagokkal találkozott, szeretné feltérképezni, hogyan tudnak az amerikaiak segíteni a magyaroknak, hogyan lehetne helyreállítani a demokráciát, a szabad média kérdését, ami felettébb aggasztja az ügynökséget. Néhány napon belül a szervezeteken kívül miniszterekkel is tárgyalni fog, elmondása szerint egyértelműsíteni fogja számukra, hogy a jelenlegi irány nem megfelelő Amerika és Magyarország eredményes együttműködéséhez. Az ügyvivő meg fogja osztani többek között Varga Judit, igazságügyi miniszterrel az információkat, amiket a fiataloktól, független szervezetektől hallott a napokban.

            Felhívta a figyelmet arra is, hogy az ügynökség csak független szervezeteket támogat, a demokráciát szeretnék felzárkóztatni. A független szervezetek ellenzékiséggel való összemosása hiba: hangsúlyozta, hogy sehol nem támogatnak politikai vonatkozású intézményeket.

Molnár Adrienn

https://apnews.com/article/joe-biden-biden-cabinet-samantha-power-foreign-policy-development-aid-0d4ef3c6c977129b0bbe59e9e726578d

Facebook

Comentarii