21 magyarországi egyetemen nem lesz elérhető az Erasmus+ program az európai unió decemberi döntése végett – írja a Népszava.
A rendelet azokat az egyetemeket érinti, amelynek finanszírozása alapítványi jellegű: rengeteg ismert és elismert vidéki egyetem ide tartozik, emellett budapesti intézményeket is érint, például a Corvinus, az Óbudai Egyetem, a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói sem igényelhetik a csereprogramot ezentúl. A Corvinus-t kifejezetten rosszul fogja érinteni a változás, hiszen egyike volt a legtöbb hallgatót küldő egyetemeknek, illetve nagy összegű támogatásokat nyert el kutatói tevékenységekre is.
A döntést még decemberben hozta meg az Európai Bizottság, azzal az indokkal, hogy a magasrangú politikai személyek jelenléte a vezetőségben akadályozza a támogatások átlátható áramlását. A Népszava szerint az EU nem tartja reálisnak, hogy egy politikai személyiség rendelkezik az egyetemek teljeskörű irányításával, a közpénzek kiosztásával, miközben maga is alkalmazott az adott intézményben. Jelzik, többszöri felszólítás eredménye a jelenlegi támogatások megvonása: bár a kormány néhány, felsőoktatást érintő kérdésben változtatott, a politikai személyeket továbbra sem iktatták ki az alapítványi egyetemek vezetőségéből.
Molnár Adrienn
( forrás: https://www.bmi.bund.de/SharedDocs/pressemitteilungen/DE/2021/06/erasmus-plus.html )










