A Magyar Nemzeti Bank elemzői világítanak rá, mit okoztak valójában az “inflációt megfékező” ársapkák a Világgazdaság cikkében.
Az ársapkák bevezetése az utóbbi időben Európán belül Magyarországra volt legjellemzőbb. A kormány abban bízott, hogy ez a lépés mérsékelni fogja az inflációt, illetve elérhetővé teszi az az alapélelmiszerek elérhetőségét azok számára, akiket az infláció leginkább érint. Több szakértő jelezte minden ársapka bevezetésekor, hogy ez a folyamat hosszútávon nem fenntartható, és rövidtávon is veszteséges, ezt támasztja alá most a Magyar Nemzeti Bank elemzőinek összegzése.
Az intézkedés által érintett termékekből lassanként hiány lép fel, így az azt pótló élelmiszerek árainak változását is figyelembe vették: így például indokolt megfigyelni, hogy amíg a cukor valóban olcsó maradt a többi termék áramelkedése mellett, hamar hiány lépett fel belőle, ezért az emberek más lehetőségekhez nyúltak – például porcukorhoz, vagy virágmézhez. Ezeknek a termékeknek az árnövekedése viszont többszörös ahhoz képest, ahol nem volt ársapka.
A drágulás természetesen nem csak Magyarországra jellemző, azonban az élelmiszer drágulása itt a legjelentősebb Európán belül, ahogy azt az ábra is mutatja.










